A falióra

Hazaért, megint ugyanúgy. Ismerős utakon, kerítések tövében. A ház is ismerős volt, ahol lakótársaival-történetesen a szüleivel-együtt lakott. Belépett az ajtón. Nem volt otthon senki más, csak ő. Ledobta táskáját az előszobában, és a konyha felé vette az irányt. Farkas éhes volt, egész nap nem evett semmit. Kinyitotta hűtőt, de nem talált benne ehetőt. Körülnézett. Az étkezőasztalon meglátta a gyümölcsös tálat, ami tele volt mindenféle, tipikus tavaszi finomsággal: szőlő, körte, alma és egy szép sárga és savanyú citrom. Leült az asztalhoz, kivette a körtét. Nézegette, forgatta. Zöld volt és éretlen.
"Nem, ez nem lesz jó"-motyogta félhangosan. "Van itt még szőlő-sóhajtotta- De azt meg utálom. A magok olyan keserűek tudnak lenni, ha ráharap az ember...Citrom? Citrom! Az kell nekem! Most úgyis ilyen ízre vágytam"

A falióra monoton kattogása miatt elvesztette az időérzékét. Unottan ült és majszolta a citromot, percekig, talán órákig...

- Fura, mintha lenne itthon valaki-szólalt meg hirtelen-Mindegy.

Tikk-takk. Tikk-takk.

- Milyen óráim is voltak ma? Aszongya, hogy...Matek...Tényleg matek! Megint a geometria! Kör és egyenes metszéspontja. Persze, ezt sem fogom soha megérteni,mondjuk ahogy magyaráz az Kissné, nem is csoda. Mindegy, azért belenézek a füzetbe, hátha most jön az isteni szikra.

Tikk-takk. Tikk-takk.

Elővette a füzetét, lassan lapozgatott benne

- Pam-pam-pam-pam. Meg is van. 37. óra geometria...Azanyád!-kiáltott fel hangosan. A citrom leve ráfröccsent a füzetre, nagy foltot hagyva a körön és az egyenesen. Megpróbálta letörölni, de csak még jobban elmaszatolta az ábrát.

- Na, de jó. Ezt az életbe nem szerkesztem meg, az tuti.-kitépte használhatatlan lapot, de a következő is átázott. És az azutáni is...

Tikk-takk. Tikk-takk.

A konyha megtelt összegyűrt és szétdobált papírlapokkal, de ő csak ült az asztalnál A citrom elfogyott teljesen: sem héj, sem magok nem maradtak utána.

Tikk-takk. Tikk-takk.

- Ez vicces!-kacagott- Olyan mintha lenne valaki az emeleten, és éppen lefelé jönne!

Tikk-takk. Tikk-takk.

- Hihetetlen! Mit rontok el mindig? Ez a rohadt vonalzó, az az oka. Vagy a körző? Nem, nem, a ceruza! Igen, az lesz a hibás!-elhajította messzire a ceruzát, ami szomorúan koppant földön a nappali egy távoli sarkában.-Most már jó lesz. Érzem.. Vagy nem.

Tikk-takk. Tikk-takk.

- És mi van, ha tényleg van fenn valaki az emeleten? Hahó!-kiáltott fel, de nem jött válasz. Csalódottan visszaült az asztalhoz- Kár, na, mindegy. Meg kell csinálom ezt a rohadt feladatot, de nincs kedvem, nincs, nem értem...

Tikk-takk. Tikk-takk. Tikk-takk. Tikk-takk.

- Talán más megközelítés kéne. Egy olyan, amit...amit én is értek. Egy egyszerűbb,kevésbé...zsúfolt. Kéne egy kis friss levegő. Ki innen, a kertbe!

Tikk-takk. Tikk-takk.

Kiment a kertbe, leült a virágzó cseresznyefa alá. Már csak pár hét volt a termés beéréséig, Közeledett szüret ideje. A rózsaszínű ágak között két kismadár dalolt gyönyörűen. De ő mást hallott

Tikk-takk. Tikk-takk.

- Talán, ha lenne egy..., de nem lesz. Sohasem lesz.

Tikk-takk. Bimm-bamm...

Aznap este a szülők ugyanakkor értek haza. Ez nem volt túl ritka eset. Az apa ritka vendég volt a konyhában, most is meglepődött mikor betévedt:

- Szívem, hova tűnt a nagyi faliórája?

- Jaj, drágám tudod jól, hogy elvittem szerelőhöz. Össze-vissza kattogott.