Éhség

Szomorún hull a sápatag hó

A bágyadt puha talajra

Új karácsony tompa hangja

Suhan holt tájon, szava hívó

Szent este van és sűrű sötét

Hiába hogy a fehér lepelre

Ami a tájat fedi be

Ház-ablak fénye szóródik szét

Bent ülök némán és csendben

Szeretet dicső ünnepén

Meredek mint megkövült vén

S várom mit kell:adjatok ennem!

Adjatok nekem bő lakomát:

Köszöntsetek édes itallal

Likőrös mámor pillantással

Mondjunk szerelemre adomát!

De egy szónak is száz a vége

S Ámor már tálcán hozza

Szerelmem meleg Sóhaja

Egy életre elég is lenne

Leves! Óóó aza hideg leves

Ily sósan enni Be fájó

Hisz könnyem hullt rá: holt hó

Mert nem voltam Hozzád sohse kedves.

Gőz gomolyogva új tányér

Benne a főétel maga

Egy leánynak angyali arca

Fűszerem hozzá szerelmes vér

Mellette mennyei köretnek

Puhára párolt bársony haja

Koronaként körül fogja

Mély tengerét is szemének.

Vacsorámhoz zamatos bor dukál

Halavány rosé ajka

Édes minőségi fajta

Behűtve az asztalon áll.

Hercegnőm hajlékony mosolya

Ez lehetne a második

Fogás mi most elfogy itt

Könnyű s illékony az illata...

Könyörgöm, drága Fejedelem

Desszertnél légy társam

Fogyasszuk el bús lassan

Cukormázas kiszikkadt szívem...

De nincs ki kihozza az étkeket

Annak ki sokat vétkezett

És szerelembe esett olyannal

Ki nem viszonoz csak mosollyal...