Homály szülte vándor, úgy járom a várost
Újévnek éjfelén mint tántorgó matróz
Hajós lelkem halott, darabokban már most
Kis oszloptól nagyig lebegek részegen
Dalolva szépről: lecsókolom mindet.
Hűséges társaim nem hagynak elesnem
Bár meghajlanak, mint rab kit fegyőr büntet.
S ekkor látom meg őt: kínzó undor kerül.
Ruhája szakadt s mocskos, ahogy fekszik hason.
Félholt részeg ördög, sáros sörben merül.
Hajléktalan vagy csak nincs kivel igyon.
Mellé lépek közel bor-bűzös testéhez
Hozni el álmainak sötét bevégzését
Émelyegve érek hozzá hiába nem érez
Torokgyötrő hányás fojtja belégzését.
Hirtelen átfordul, a hátára, mászik
Epés mocsarában, s éhesen rám mered
Bár torz s rút arca: ismerősnek tűnik
Mellkasán látok egy széles lehányt sebet
Tiszta kacaj csendül a beteg utcában
Lányok jönnek erre-ifjak még- épp 3.
Részegek s boldogok kecses ruhában
kéjes vigyorával liheg de Azt meg nem várom
Rothadó szörny-lelkét sebén át leköpöm
Hörögve roskad le vért köp az aszfaltra
Belerúgok szívből: ó túlvilági öröm
De csillogó csörrenést hallok iszonyodva
Tükröt törtem széjjel futok menekülök
Ordítok hiába földet verem sírva
Nem bírom már a hideg kőre leülök
Édes Isten tennél melegebb sírba
Járom a várost: részeg vándor vagyok
Újévnek éjfelén csillagos még az ég
Lefekszem s zokogok, addig míg megfagyok
